Roszatom: Moszkva kész tárgyalni az amerikai jelenlétről a zaporizzsjai atomerőműben
Szergej Lavrov nemrég azt nyilatkozta, Washingtontól nem érkezett javaslat.
Szergej Lavrov nemrég azt nyilatkozta, Washingtontól nem érkezett javaslat.
Egy héten belül két csapás is érte az erőmű térségét kiszolgáló elektromos elosztóközpontokat.
Az ukrán atomenergetikai vállalat vezetője szerint vannak arra utaló jelek, hogy az oroszok szedelőzködnek az erőmű területén.
Az erőmű már hónapok óta orosz kézen van.
Azért, mert jön a tél, és a nem üzemelő berendezések befagyhatnak, veszélyeztetve ezzel az erőmű biztonságát.
A NAÜ szerint a létesítmény katonai megszállása jelentősen növeli egy nukleáris baleset, vagy incidens kockázatát.
A szakértők szerint egyelőre nem áll fenn biztonsági fenyegetés, de ez bármikor megváltozhat.
Az orosz katonák állítólag azzal vádolták meg az erőmű atomtudósait, hogy fegyvereket dugtak a hűtőmedencékbe. Az ukránok szerint ez nonszensz.
Az orosz katonai parancsnokság kizárólagos irányítása alá került a dél-ukrajnai zaporizzsjai atomerőmű – közölte ukrán forrásokra hivatkozva a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ).
Péntek reggel ütött ki tűz Európa legnagyobb atomerőművében, a zaporizzsjai erőműben. A tüzet sikerült eloltani, a létesítmény viszont az oroszok kezére került. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség már Csernobil elfoglalása után felszólította az oroszokat, hogy ne harcoljanak az erőművek közelében, ez a helyzet viszont még élesebb. Mennyit bírnak az erőművek? Honnan tudjuk, ha baj van? A többi között erről kérdeztük Aszódi Attila nukleáris szakértőt, a BME dékánját, a Paksi bővítésért felelős volt államtitkárt.